Vánszorgok halkan, szelíden,
Töviskoszorús a szívem,
Alattomban döfött sebek
Borítják el a testemet.
Gyengeségem tapasztalom,
S mint az ostort csattogtatom
Magamon sok önvádlásom:
Fenn, a csillagok közt járok,
Hol angyal áll égi létrán,
Dermedek előtte némán,
Súlyos, mint felemelt pallos
Tekintete – rám pillant most.
Ne kérd tőlem, jó istenem:
Hangya-nép közt tengődni lenn.
Tanítsak a boldogságra,
Rám nyilaz kufárok átka
Vissza mégis – ez a sorsom,
Rám kötött keresztjét hordom
Hegyre fel – ahol a végzet
Tündöklő krisztusi fény lesz.