Margaréta virág vagyok én,
Ha rám taposnak, rám vetül a fény,
Örök-magomból újra kivirágzom,
Süvíthet szél, takarhat árnyék.
Hét fehér szirmon hét pecsétként véd,
Aranylásom az emberről mesél,
Zöld száram gyökeredzik dús talajban,
Szemezek az égi nappal.
Mert margaréta vándor vagyok én,
Mosolygok rád, ha szemed jót ígér,
Rám tapostak az én hazámban,
Új világot keresek én.
Elpusztulnak rétek és mezők,
Megszületnek az út-keresők,
Egyszer talán visszatérnek,
Ha az utak összeérnek.
Vándorolunk virág-vándorok,
Szállnak hegycsúcsról az aranyporok,
A világért, a hazáért
Szórják a fényt, szórják a békét.
Miskolc, l995. február, Tatárdomb Üllő u. 5.